Mihail Bulgakov kultikus művének akár mottója is lehetne az a szállóigévé vált mondat, amit a regény különös, démoni alakja, Woland mond ki: „A kéziratok nem égnek el”. Valóban, a hányattatott sorsú, befejezetlen szöveg csak jóval az író halála után, 1966-ban jelent meg, ám azóta is töretlen a népszerűsége és A Mester és Margaritát a világirodalom egyik alapműveként, mindamellett a szerző legrejtélyesebb alkotásaként tartják számon, amit sokféleképpen értelmeztek és feldolgoztak már. Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel fest szuggesztív képet az 1920-30-as évek Szovjetuniójáról, emellett személyes élettörténetét is belefűzve mutatja meg a történelem káoszában vergődő, hívő és hitetlen, nagyravágyó és tétován botladozó emberek örök dilemmáit. Ikonikussá váltak a regényben szereplő figurák is: Woland, aki egyszerre a démoniság és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője, a Mester, aki a szabad szellem és a magasabbrendű alkotóművész örök jelképe, a gyönyörűséges Margarita, aki maga a mindent feláldozó nőiesség, illetve a Mester által írt regény sajátos, apokrif Jézus-alakja, és a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki felismeri ugyan az isteni igazságot, de nem tud túllépni gyávaságán. Sardar Tagirovsky és Kozma András színpadi változatában egy nagyszabású és látomásos, karneváli hangulatú, groteszk misztériumjátékként jelenik meg a Mester és Margarita fájdalmasan szép boldogságkeresése, melynek során a nézők megmerítkezhetnek Bulgakov művének abszurd humorában és filozófikus mélységeiben is.

*

Bulgakov műve sosem lett kész. Egy csonka kézirat formájában élte túl azokat az éveket, amelyek nem kegyelmeztek a szabad vélemények kifejezésének és vállalásának. Bulgakov műve eszményiségéből fakadóan képes volt tisztán megkérdőjelezni a Szovjet Birodalom és Sztálin létjogosultságát.

Feltevődik a kérdés, hogy egy ilyen regény miért kíván színpadi adaptációt és rendezést... Erre aligha tudom a választ. Egy dologban lettem biztos a próbák során: egy igazi, mély mű képes tanítani az embert. Képes segíteni az embernek jobbá válni. Hiszen valahol olyan, mint a szerelem. A Mester és Margarita sosem lett végleges, befejezett regény. Talán sohasem lehet végleges dráma és színházi előadás sem. A Mester és Margarita felhívás keringőre. Egy teszt arra vonatkozólag, hogy mennyire vagyunk önmagunk egy regény olvasása vagy írása, egy előadás nézése vagy megalkotása vagy akár az életünk felfedezése közben.

Egy regényt lehetetlen teljes komplexitásában bemutatni. Mi sem vállalkozunk erre a feladatra. Arra viszont igen, hogy bemutassuk azt a kalandvágyat és végtelen erőt, ami az emberben képes téren és időn kívül létezni, ha figyel a jelekre és arra, hogy sosincs egyedül igazán. (Sardar Tagirovsky, rendező)