A pásztorok – csikós, gulyás, juhász, kanász – a magyar népi kultúra egy értékes szeletének őrzői. A közösség mindennapjaitól távolabb élő, szabadabb,természetközeli életformájuk egy sajátos pásztorkultúra létrejöttét eredményezte.

„A pásztordalok tudatosan meg is fogalmazzák az életforma szabad, kötetlen voltát, rendszerint a paraszti munkával állítják szembe; egyébként is a pásztor valóságos paraszti ideál, a pásztordalok pedig parasztságunk kedvelt nótái közé tartoznak. Ugyanakkor a pásztor ideálja a még szabadabb betyár”.(Magyar Néprajzi Lexikon)

Öltözetük, mesterségükhöz tartozó eszközeik, díszítőművészetük jellegzetes. A pásztorok eszközös tánca a középkori fegyvertáncok maradványa.

Magatartásuk nem csak a férfi táncokban dominál, de a páros táncokban is erőteljes szerepet tölt be, kiegészülve a nők alkalmazkodó táncbéli megjelenésükkel.

A műsor egy rövid időutazás ebben a szellemiségben különböző táncos, énekes, zenei emlékfoszlányok mentén. A nyitókép egy esszencia a műsorban megjelenő táncok képeiből, amely somogyi, nyírségi, hajdúsági motívumokból épül fel, s később kiteljesedik. A mátravidéki táncok és a dél-alföldi pillanatok után az erdélyi cifra Kalotaszeg Inaktelke falujából jelennek meg táncos színek. Megidézünk elfeledettnek hitt motívumokat Kászonból, kiegészítve felcsíki táncokkal. A végén a dunántúli Somogy hangulatos táncos, zenés pásztorképei jelennek meg. A műsor folyamán nagyon sok jellegzetes hangszer szólal meg, amely a pásztor- és betyárvilágban jellemző volt, kiváló énekekkel kísérve.